~Kínzó vágy gyötör, hiányod majd megöl, nem bírom ki nélküled! Kérlek szoríts magadhoz s csókkal mond, hogy szeretsz!Valaki titokban Rólad álmodik, valaki Rólad szövi legszebb álmait, valaki Téged nagyon szeret, valaki boldog, ha melletted lehet.

~"Nézek az égen át begyulladt szemekkel. Reszket a félhomály, hát szeress vagy eressz el."

~"Meg akarlak csókolni - de ha megteszem, utána még jobban fogsz hiányozni..."

~"Egy pillántásból tudtam,
neked én kellek!
nem csak 1 körre, hanem egy hosszu időre.
Nem tudom mikor jövünk ösze, s mi fog történni,
egy biztos én mindnet megteszek érted.
Szeretni is foglak képzeld...
s nem csak játszok veled, mint a töbivel."

~"Nem az a fájdalom sírni, zokogni,
Hanem a fájdalmat magadba folytani.
Az ember erős, de a szíve meg szakad,
Ha azt akit igazán szeret,
Szeretni nem szabad!"

~"Visszajárunk a tegnapokba keresni azt ami elveszett, de lassanként majd rá kell jönnünk, hogy együtt többé már nem lehet." 

~"Hideg, sötét éj van: itt ülök szobámban kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül..."

~"Én tudtam, hogy hazudsz nekem mikor még fogtad kezem. Igen, szerettelek. Bíztam benned, és jó volt veled, de más kellett neked, de én szerettelek...nagyon" 

~"Minden könnycsepp Őérte születik,
S miután lefolyik,Meghal!
Mint szívemben a remény,
Mert Ő soha nem lehet az enyém!"

~Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.

~"Könnyes volt a szemem, de mosolyogtam, mert tudtam, hogy te boldog vagy."

~Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, hogy nincs fedél a feje fölött,
de a magányt nem viseli el. Minden kín és minden szenvedés közül a magány a legrosszabb.

~Ha elhagysz, veled mehetek?

~"Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem."

~ Nem azért jöttem, hogy azt mondjam neked, nem tudok nélküled élni. Mert tudok. Csak nem akarok.. !

~Szomorú tud lenni, hogy változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz. . .

~"Arcodba vágtam, hogy elfelejtettelek, de közben vártam, hogy átölelj..."

~"Már nem születik mese abból, ha látlak, csak néma nevetés, hogy miért volt nekem sok, ami vagy - most meg kevés.."

Hiába gondolok minden percben a nevetésére, még is némán hallom vissza az üres csendet.De ha a csönd már túlságosan is felülmúlja a nevetést, én már csak esetten nézek lefelé és suttogom magam elé: hiányzol.

"...Egy kívánság: Ne felejts el!
Egy hazugság: Nem szeretlek!
És egy igazság:Borzasztóan hiányzol!”